2009. november 15., vasárnap

Ó, azok a jogsértő feszületek!

Néhány napja gondolkodom Strasbourg azon döntésén, mely szerint Olaszországban az iskolák osztálytermeiben elhelyezett feszületek sértik az iskolába járó gyermekek vallásszabadsághoz fűződő jogát.

Egyrészt ha engem megkérdeznek arról, szükségesnek tartom-e a feszületeket egy állami iskolában, a válaszom egyértelműen nem. Állami iskolába nem kell kereszt, legyen ott az ország címere, zászlaja, olyan jelképek, melyek a nemzeti egység érzését erősítik, de ne legyen kitéve vallási jelkép. Másrészt azonban Olaszországról beszélünk, a katolicizmus bölcsőjéről, a Vatikán otthonáról. Olaszország történeleme szoros kapcsolatban van a Vatikán történelmével, a katolikus jelképekkel úgyszintén. Egy európai állam jelképei egyébként sem választhatóak el élesen a vallási jelképektől (gondoljunk csak saját címerünkre, vagy a Szent Koronára). Strasbourg úgy tűnik, épp az európai történelemről feledkezett meg, amikor kitiltotta a feszületet.

Nem tudok azonosulni azokkal sem, akik az erkölcsöt temetik a döntéssel kapcsolatban. Mert számomra a vallásosság és az erkölcsösség között sosem volt egyenlőségjel. Sokkal inkább a józan ész elhagyásáról van szó. Attól ugyanis, hogy nincsenek feszületek az állami iskolák falán, még nem lett nagyobb erkölcsi fertő sehol, nem ettől nő a bűnözés, nem ettől lazulnak a gátlások (pl.: feszületek ide vagy oda, Olaszországban híres a politikai köröbe és a rendőrség kötelékeibe is begyűrűző maffia, de beszélhetnénk a korrupcióról is - ezektől úgy tűnik, nem véd az iskolai feszület).

Folytassuk azzal, hogyan sértheti a falra helyezett feszület egy gyerek vallási szabadságát? A puszta látványával? Egy olasz állampolgárságú gyerek nincs talán hozzászokva a katolikus jelképekhez, így az mély megbotránkozást kelt lelkében? Tán valami olyan vallást követ, amely a keresztet egy szentségtelen szimbólumnak, tisztátalan ereklyének tekinti? Ez esetben mint kisebbség, úgy vélem, a többséghez kell alkalmazkodnia egy mélyen katolikus gyökerű társadalomban. Ha pedig a család ateista, akkor a kereszt iránt teljesen közömbös kellene hogy legyen. Mint közömbös tárgy, nem érezhetik úgy, hogy a feszület bármilyen jogotukat sérti.

Ha gyermekeit imára kényszerítették volna, hittanra kötelezik, esetleg vallási (vagy vallástalan) nézeteik miatt hátrányos megkülönböztetésben részesítik, a jogsértésre való hivatkozás abszolút jogos lenne. Azonban én úgy vélem (bár ez egyéni vélemény, hisz a magyar Btk. is tartalmaz bűncselekményeket hasonló alapon): egy szimbólum puszta látványa egyszerűen nem sérthet semmiféle jogot. Pláne nem egy olyan országban, ahol régre nyúlnak vissza a történelmi gyökerei. Ha netalántán a szülők nem keresztények, és a gyereknek idegen a jelkép, kérdései vannak róla, egy normális szülő korrket módon meg tudja válaszolni ezeket. Európában a saját történelmünk ismeretéhez hozzátartozik a kereszténység történetének és a Bibliának legalább alapfokon történő ismerete (bár az utóbbi időben többször megdöbbentem azon, hogy az emberek a legalapvetőbb történeteket vagy személyeket sem, vagy csak alig ismerik).

A gyerek egyéniség. Ha a szülő attól fél, esetleg emiatt fogja a keresztény hitet követni, akkor téved. Legjobb példa erre az öcsém. Bár otthon senki nem vallásos, nyolc osztályos katolikus gimnáziumba járt, tantervbe beépített hittan, mise, lelki gyakorlat, ezzel párhuzamosan a gyerekekre fordított nagyobb figyelem az iskola részéről, ma mégsem követi ezt a vallást. És nem azért, mert megutáltatták vele az egészet, hisz amíg iskolába járt, komolyan vette. Csak egyszerűen felnőve rádöbbent, hogy nem tud vele azonosulni. Nemcsak a katolicizmussal, de úgy az istenhittel általában sem.

Minél többet gondolkodom az egész ügyön, annál erősebb az a meggyőződésem, hogy a kedves felperes és édesanya, Solie Lautsi, rettenetesen unatkozhatott otthon, és muszáj volt magának valami fontos (vagy annak látszó) elfoglaltságot találni, hogy erőt ne vegyen rajta valamiféle modern depresszió. A baj csak az, ha hozzá hasonló unatkozó megszállottak tevékenységéhez egy európai bíróság asszisztál. Nem erkölcsi romlás ez, hanem a jogok és kötelezettség káoszának, gyakorlásuk következetlenségének egy újabb megnyilvánulása az Európai Unión belül. Nem ez az első, és biztos vagyok benne, hogy a sort sem ez zárja.

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Az olasz allam laikus, az egyhaztol valo kulonallasat az alkotmany 7.cikke mondja ki. Egyetertek a kulturalis hatter fontossagaval, de a mai multietnikus Olaszorszagban, a laikus allam prerogativajan tul (ti. "Állami iskolába nem kell kereszt, legyen ott az ország címere, zászlaja, olyan jelképek, melyek a nemzeti egység érzését erősítik, de ne legyen kitéve vallási jelkép.") a vallasi tolerancia jegyeben is jo dotnesnek tartom a strasbourgit.

Sedith írta...

Valahogy engem mégis zavar. Használ vajon, ha az olasz társadalom nyilvánvaló ellenkezése (86% nem ért egyet a döntéssel) ellenére rájuk kényszerítenek egy ilyen döntést? Kinek jó ez?

Bízom abban, hogy két-három évszázadon belül az emberiség jelentős hányada megszabadul az istenhittől, nem korlátozza magát tovább vallásokkal. Önként szabadul meg a kereszttől és a többi vallásos jelképtől és sallangtól. Egy ilyen külső kényszer azonban csak dacot és ellenállást szít.

Én nem hinném, hogy ez bárkinek is használ.

Névtelen írta...

Én is névtelen vagyok és Névtelennel egyetértek. Azt hiszem nem magammal beszélgetek :)

Nem tartom jónak hogy egy gyerektől meg nem érdemelt tiszteletet/figyelmet kapjon bármilyen egyház, amelyhez esetleg eredetileg semmi köze sincs.

Mindamellett mondom hogy számomra a katolikus vallás a legtisztelhetőbb mai vallás/egyház.

Névtelen írta...

Ja még valami: az öcséden kívül 99%-ban mindenki valamilyen felhígított keresztény vallásban hisz ezoterikus buddhista vagy indiai adalékokkal, ahogyan az manapság trendi. Tehát volt hatása annak a fajta oktatásnak.

Névtelen írta...

Én nem a meg nem érdemelt figyelemről írtam, hanem egy (jórészt) jogi döntésről, mert Strasbourg nem is vizsgálhatja az egyes idividuumok cselekvési potenciálját, hanem egy (jórészt) jogi elveken alapuló döntést kell hoznia. Ennek nincs köze ahhoz, ki melyik egyházat preferálja vagy hogy egyáltalán. (I. Névtelen)