2009. január 26., hétfő

Papás-mamás

Esküszöm, ez mai társadalom olyan, mint egy kultúrsznob, prűd, álszemérmes kurva (elnézést kérek saját magamtól is, engem is rendkívül zavarnak a trágár szavak, de most nem találtam jobbat). Mindent kitesz a kirakatba, 19:00-kor női melleket mutogat a tévében, fő bulvárhír a szex, az interneten mindez úgyis bárki számára elérhető. Ám ha gyerekek papás-mamást játszanak, nemi-erőszakot kiált, megbotránkozik, és a társadalom zülléséről beszél.

Hogy a kép tiszta legyen: pár napja zsongott a bulvársajtó azoktól a kegyetlen 9 éves kisfiúktól, akik megerőszakolták osztálytársukat. A nép megtépi ruháját, és megbotránkozik, jönnek a fohászok a szegény magyar társadalom jövőjéért, ki-ki a számára megfelelő helyre kívánja az ifjú erőszaktevőket és a felügyelő tanárt. A nép felhördül, ahelyett, hogy gondolkodna.

Már az elején sem stimmel. Erőszak? 9 évesen? Mégis ezt hogyan hozták össze? Jön az újabb okoskodás: nem lehet erőszak, mert nem helyezett be senki semmit sehova. Majd az áljogászkodás (kommentelők részéről): de, erőszak, mert a büntetőjog már a nemi szervek érintkezését is annak veszi, a sértett beleegyezése pedig nem számít (időközen ez is kiderült), mert 12 év alattiról lévén szó a sértettet védekezésre és akaratnyilvánításra képtelennek kell tekinteni.

Ó, Te Szent Anya Úristen!

Nagyon szép, mert való igaz minden, amit az a nagyon tájékozott leírt (talán Btk-ba csomagolta valaki az uzsonnáját?), de mintha az elkövetők is csupán 9 évesek lennének, akkor mivégre is követeljük az ő megbüntetésüket, ha a kislányt akaratnyilvánításra képtelnnek fogjuk fel, és azt feltételezzük, nem tudta, mit csinált (hát persze, hogy nem...) míg a kisfiúkat galád erőszaktevőnek tituláljuk - ők biztos tudták.

Aztán jöttek a rasszisták is: biztos cigányok voltak! Naná, csak a cigányoknak vannak ilyen gusztustalan igényeik, fuj, fehér gyerek ilyet nem tenne. Ők ártatlanok, kicsiny, fehér, angyalszárnyakkal.

Hát süljön ki a szeme annak, aki ezt a médiacirkuszt kirobbantotta! Nem volt tekintettel semmire az illető, a lapeladáson - a PÉNZen - kívül. Merthogy a gyerekek nem érdekelték, ez biztos. És gratulálok a nagyon okos olvasóközönségnek, akik már oly régen voltak gyerekek, hogy a nagy ökölrázás közepette elfeljtették első lépéseiket a nemiség útjain.

Elfakultak azok az óvodai emlékek, mikor a játszótér mögött mindenki elővette, amije van, és azt a másik nem képviselői megcsodálták, megfogdosták, esetleg valami ősi ösztön folytán, össze is érintette, kinek mije volt. Persze mindezt nagy titokban, mert érezte ám mindenki, hogy ez valami tiltott dolog.

Általános iskolából is emlékszem hasonló esetre, harmadikos, negyedikes koromból (8-10 év). A kíváncsi fiúk-lányok az iskolapincében bújtak el, és egyesek kuncogva állították, hogy "dugni" mennek. Én ekkoriban a 8-10 éves korra jellemző aszexualitással bírtam, és - viszonylag későn felvilágosult gyerekként - heves vitákat folytattam kortársaimmal arról, hogy márpedig a gyerekszüléshez nem kell férfi. Így, bár sejtettem mit csinálnak, de nem nagyon érdekelt.

Amit itt a média megenged magának, az egyenesen nevetséges. Bezzeg a meztelen nőket címlapon hozza, lassan ki se sípolják a trágár szavakat, az intim teszrészeket takaró fekete négyzetek egyre kisebbek, primitív bunkókat mutogatnak a tévéban, egy ilyen esetre meg így reagál. És senki nem vonja érte felelősségre. A fiúk szülei helyében kipuhatolnám, hátha valami jó kis pert lehet a nyakukba akasztani. Bele lehet képzelni, milyen helyzetben vannak egy barom miatt, aki nem tudta már jódógában, miről írjon a szennylapja, mert Kiszel Tünde már senkit sem hoz izgalomba (még azon a szinten sem).

Ész megáll.

6 megjegyzés:

bemapoe írta...

Hm.

Erről nem is tudtam.

De gondolj bele. Hát nem megéri Magyarországon maradni? Itt ilyen szép dolgok is történnek.

Névtelen írta...

Hála istennek, vannak még racionálisan gondolkodó emberek... de jó volt olvasni :)

Névtelen írta...

Nagyon korrekt írás volt. Kár, hogy az utolsó bekezdéssel beleesett ugyanannak a prüdériának a vermébe, amely ellen a cikk szólt. Mi baj van a meztelen nőkkel a címlapokon?

Sedith írta...

A gond nem a meztelen nőkkel van. Hanem a prűdériával. Illetve az ál-prúdériával. Ha lehet meztelen nő (engem sem zavar a meztelenség) akkor mi ez a felháborodás a gyerekek szexuális tapasztalása iránt?

Sziszamisza írta...

Találó írás, egyetértek!

Unknown írta...

Az a "jódóga" biztos vagyok benne hogy japán eredetű szó lesz.

Tessék magyarú' beszénni', mer' külömben" nem érttyük!!!

;D